Rólunk mondták:
"A műhelybe lépve átlényegülök; mint egy kisgyerek, beszívom az édes illatokat, nézem, ahogy a massza csillogóan folyik a formába, és élvezem, hogy senki nem szól rám, ha lecsöpög a csoki a márványlapos asztalra, a ruhámra, és hogy büntetlenül lehet csokitól maszatos a karom, fülem, arcom. Ez talán jobb érzés, mint megenni. Persze azért – ebéd helyett – végigkóstolok mindent, pont, mint egy rossz gyerek, és mire elindulok, el is csapom a gyomrom. Hát igen, ma nem volt itt anyukám, hogy rám szóljon."
